12.fejezet: Megismerni (Lezárás)

Másnap reggel nagyon pocsékul éreztem magam.  Ideges voltam a történtek miatt, ráadásul a fejem is iszonyatosan fájt. Úgy éreztem, nem vagyok képes kimenni a lovardába és szembenézni Matt-el. Tudtam, hogy ez neki csak a kezdet. Ráadásul fájt a fejem és a torkom is. Megkértem Jane-t, ma eddze őket ő. Nem akartam ilyen lelkiállapotban lóra ülni, ezért inkább úgy döntöttem, akkor megyek ki hozzájuk, ha már kicsit rendbejöttem. Erőt vettem magamon és kivánszorogtam a konyhába, hogy reggelit csináljak, miközben elkezdett rezegni a telefonom. Rekedt hangon beleszóltam.
- Szia, Ted!
- Szia. Matt balhézott ma?
- Nem tudom. Nem voltam ma. Rosszul voltam reggel.
- Mi bajod van? Terhes vagy? – nevetett.
- Bizonyára. Fáj a torkom meg a fejem. Elég pocsékul vagyok.
- Szóval ma nem mész sehová… vigyek majd kaját?
- Csak, ha nem gond.
- Nem az. Mit vigyek?
- Lepj meg!
- Oké, fél óra és ott vagyok.
Letettem a telefont. Akkor úgy látszik, mégsem kell reggelit csinálnom. Ami már így 11 órakor nem is annyira reggeli, inkább ebéd. Amint letettem a mobilom, újra csörgött.
- Szia, Shelb!
- Evie, mi van veled?
- Áhhh… fáj a torkom meg a fejem. Valami vírus szerintem.
- Jaj… és mi lesz a bizalom héttel?
- Á… kihagyom. Rosszul vagyok.
- Kár. Majd meglátogatlak, gyógyuljál szépen.
- Köszi, szia, jó munkát.
- Köszi, te meg jobbulj, szia!
Most már végre meg tudtam nézni a telefonom. 16 nem fogadott hívásom volt. Mind Matt-től. Már ezzel sikerült felidegesítenie. Csöngettek. Egy perc nyugtom sem volt mióta felkeltem. Odaálltam az ablakhoz, hogy megnézzem ki az. Matt volt.
- Nem igaz, hagyjon már engem békén! - morogtam magamban. Kinyitottam az ablakot, hogy ezt vele is közöljem.
- Evie! – már felkészültem rá, hogy elküldöm melegebb éghajlatra – Szeretlek!
Lefagytam. Erre most mit kéne válaszolni?
- Hát én téged nem… - jegyeztem megy kissé gúnyosan.
- De Evie figyelj! Nemrég összejöttünk és hülyeség volt szakítani. Megváltoztam. Leszoktam a cigiről, már nem piálok, hidd el, már teljesen máshogy állok még az élethez is. Szeretlek és mindig is szerettelek, csak túl bolond voltam hozzá, hogy elmondjam. Ha nem lenne neked Ted, én nagyon tudnálak szeretni. Boldoggá tudnálak tenni! És nem csak pár napig. Akár egész életedben. Szeretlek! Kérlek, mondd, hogy te is! Különben örökre összetöröd a szívem…
- Te most mennyire vagy részeg? – néztem rá és felhúztam a szemöldököm. Vajon honnan szedte ezt a nyálas dumát?
- Evie! Ezt komolyan gondolom. Tényleg így érzek és tudom, hogy te is.
- Akkor téged valaki nagyon félreinformált… - magamban azért jól szórakoztam rajta.
- Kérlek! Szakíts Teddel és mellettem egy életre szóló élményben lesz részed.
- Szia, Matt! – unottan becsuktam az ablakot és bementem a fürdőbe.  Nem igazán érdekelt, miket szövegel, tudtam, úgyis hazudik. Letusoltam, majd kicsit összeszedtem magam. Felvettem egy szürke cicanacit és egy hosszú kék pólót. Beszárítottam a hajam, hogy azért mégse úgy nézzek ki, mint akit megcsapott az áram. Ted hamarosan megérkezett. Csengetett. Előre megnéztem, hogy ki az, mielőtt beengedem, nehogy megint Matt legyen. Az ablakból becsuktam mögötte az elektromos kaput és kinyitottam a bejárati ajtót.
- Szia, szívem!
- Hello! Puszit nem adok. Nem akarom, hogy te is napokig nyomd az ágyat.
Elmosolyodott.
- Na, mit hoztál?
- Spagettit. Remélem szereted.
- Ki nem szereti?!
Előszedtem két tányért és villákat. Megtálaltam az asztalnál és kiraktam a kaját.
- Képzeld, Matt ma szerelmet vallott nekem. – halkan nevettem miközben leültem az asztal másik oldalára.
- Igen? – furcsán nézett rám – És te mit mondtál neki?
- Féltékeny vagy? – mosolyogtam – Elköszöntem tőle.
- Szegény. Biztos nagy lelki fájdalmat okoztál neki. Én már sajnálom.

*

A következő napot szintén együtt töltöttük. Ted megint hozott kaját. Eléggé meglepődtem rajta, hogy milyen jól érzem vele magam. Elpakoltam a koszos tányérokat és leültem barátommal szemben.
- Most már itt fogsz lakni nálam az idők végezetéig? – nevettem.
- Szeretnéd?
- Lehet. – rákacsintottam.
Ted egyre közelebb hajolt hozzám. Amikor az ajkunk már majdnem összeért, megszólaltam.
- Beteg leszel. – még mindig mosolyogtam.
- Nem érdekel. – súgta alig hallhatóan. Két kezébe fogta az arcom és megcsókolt. Hirtelen megszűnt számomra a világ. Csak a gondolat maradt, hogy itt van velem. A szívem hevesen kapált. Most valami olyat éreztem, amit ezelőtt még soha. Furcsa volt. Visszacsókoltam.
- Lehet, hogy elkapok tőled valami nyavalyát. De szerintem megérte.
Megcsókoltam, mire ő elmosolyodott.

*

Mikor reggel kinyitottam a szemem, sötét volt. Egyszer csak valaki megcsókolt.
- Ted? – kérdeztem álmosan és az ágyam mellett álló srácra pillantottam – Ted, te mit keresel itt?
- Este elaludtál miközben tévéztünk. Nem akartalak egyedül hagyni, úgyhogy aludtam a kanapén…
- Tényleg a kanapén?  - mosolyogtam rá és felhúztam a szemöldököm, mintha nem hinném el.
- Nem. Az ágyad mellett aludtam, várva, hogy odahívj magad mellé, de ez nem történt meg. Sajnos. – nevetett.
- Hát így jártál. Elmegyek, rendbe szedem magam kicsit. Addig foglald el magad valamivel.
Felugrottam az ágyról és kimentem a szobából, át a gardróbba, hogy keressek magamnak ruhát. Bementem a fürdőbe. Leraktam a cuccaimat a fakóbarna márvány mosdóra, majd beálltam a zuhany alá. Rendbe szedtem csomókban lógó hajam. Felvettem egy világos farmershortot és hozzá egy fehér felsőt, amin kék csíkok futottak végig. Kimentem a nappaliba, ahol Ted éppen a tévéújságot bújta.
- Nem lesz ma semmi jó film. Nincs más megoldás, neked kell engem elszórakoztatnod…
- Mire gondolsz?
- Nem fontos. – elmosolyodott.
Elkezdett berregni az előszobában lévő kis fekete doboz. Csengettek. Elindultam, hogy ajtót nyissak.
- Szia, anya!
- Szia, kicsim. Megérkeztek a ruhák, amiket rendeltél, gondoltam áthozom őket.
- Oh, köszi.
- Ne hozzak neked valami gyógyszert?
- Nem kell, köszi.
- Ki az? – érdeklődött Ted és odaállt mellém.
- Hello idegen. Ő kicsoda? – nézett rám anya értetlenül – Nálad aludt?
- Oh, nem, dehogy. Csak hozott kaját. – „Tegnap.” tettem hozzá magamban. Anya Tedről nem is tudott és nem akartam, hogy azt higgye, mint derült égből villámcsapás jött, én meg lefeküdtem vele. 
Ted kezet nyújtott anya felé – Ted Fisher.
- Sarah Blake. Én mennék is. Sziasztok! – puszit nyomott az arcomra, majd becsukta az ajtót.
- Vajon mit gondolt, mitá csináltunk? – Ted zavart arccal nézett rám, mintha nem tudná nagyon jól a választ.
- Szerinted?
- És mi lenne… - egészen közel hajolt hozzám – ha anyukádnak igaza lenne?
- Jó lenne… - néztem mélyen a szemébe.
Hirtelen felkapott és elindult velem a szobám felé.
- Hú, de erős valaki.
Ravaszul mosolygott. Lerakott az ágyra. Elkezdett szenvedélyesen csókolni, én pedig a nyakába csimpaszkodva húztam egyre közelebb magamhoz. Megfogta a pólómat és gyakorlatilag letépte rólam. Zörgés hallottam az előszobából.
- Evie! Evie, hol vagy?
- Basszus, ez anya. Ted, ne! – hirtelen ő is föleszmélt és felpattant az ágyról. Ijedten kapkodtam az eldobott ruhadarabom után, a sötét szobában. Sikerült gyorsan felkapnom, majd mindketten kirohantunk a szobából. Még megigazítottam a hajam. Anyával találtam szemben magam. Mosoly futott át az arcán. Nem értettem miért. Ted hajolt odahajolt hozzám.
- Fordítva vetted fel a pólód! – suttogta a fülembe.
- Biztos nincs szükséged SEMMILYEN gyógyszerre? – nevetésben tört ki. Ennek örültem. Bőven jobb volt, mint a kínos csend.
- Teljesen biztos. – zavartan néztem rá. Tudtam, hogy ő poénnak fogja fel az egészet, de én valamiért nem tudtam így tenni.
- Hát, csak a kocsi kulcsot hagytam itt. De már megvan. Hello! – kiment az ajtón és bezárta maga mögött.
- Tényleg biztos vagy te abban, hogy nincs szükséged gyógyszerre? Mert az előbb nem úgy tűnt. - újra megcsókolt és magához húzott.
- Biztos.
Komolyan gondoltam, de magamban nagyon jól szórakoztam, amikor megláttam az arckifejezését. Bementem a konyhába.
- Csinálok nekünk reggelit.
- Oké. Én addig hazamegyek?
- Micsoda? – megsértődött volna? Egy ilyen apró hülyeségen? Nem igazán értettem, mi van…
- Átöltözöm. Meg azért mosakodni sem ártana. Ha veled akarom tölteni a napom, akkor meg pláne nem. – vigyorgott elégedetten, látva, hogy ez előbb teljesen összezavart.
- Jó. De siess!
Odajött és puszit nyomott a számra, majd eltűnt az ajtó mögött. Előszedtem a mobilom és tárcsáztam Shelby számát. Az ötödik búgásra felvette.
- Szia Shelb! Hogy vannak a lovak?
- Mindenki jól van. Épp most fejeztem be az  ugróedzést Prayers-szel. Amúgy képzeld, hogy tegnap éppen készítettem Rose-t terepre, amikor Jake és Page üvöltözni kezdtek egymással. Aztán Page el akart húzni Black Magic-kel, de leállítottam. Veszekedtünk, erre vádlin rúgott és eltűnt…
- Micsoda? Black Magic-kel? Megrúgott? Normális ez?
- Nem hiszem. És veled mi újság?
- Tegnap hajnalig tévéztünk Teddel és itt aludt. Tényleg aludtunk, akkor még nem történt semmi… Aztán reggel jött anya… Tisztára meglepődött, hogy Ted itt van, de megmagyaráztam neki, hogy csak kaját hozott. És miután elment, Ted kitalálta, hogy mi lenne, ha azt csinálnánk, amire anya gondolt… - hallottam, hogy Shelby nevet a telefonba – Én meg azt mondtam, hogy jó. – egy pillanatra abbahagytam, kíváncsi voltam, mit reagál, de csak tovább figyelt – és amikor már bent voltunk a szobámban, anya visszajött, mert itt hagyta a kulcsot. Hirtelen fordítva vettem fel a pólóm… és anya gondolom tudta mi volt bent… olyan durva volt.
- Anyud mit csinált?
- Csak nevetett, de akkor is. Aztán Ted még folytatni akarta, de nem mentem bele. Most meg elment, azt hittem megsértődött, de csak átöltözik meg minden.
- És megy vissza hozzád…
- Jah.
- Evie, mit érzel iránta?
- Egyelőre nem tudom…
- Ennek ellenére azért haladtok… - tudtam, hogy habár nem csak poénból mondja, amit mond, mosolyog.
- Figyelj, nem tudom, mit mondjak. Nem merem azt mondani, hogy szerelmes lennék belé, mert most úgy tűnik, de lehet, hogy nem igaz… de barátságnál azért mindenképpen több. Jézusom, alig ismerem!  Nem is tudok róla szinte semmit.
- Akkor ma tartsatok egy ilyen beszélgetős estét. Időd úgyis van.
- Az biztos. - elgondolkodtam – Itt van Ted. Megyek. Szia, Shelby!
- Szia.
Leraktam az ezüstös készüléket az asztalra.

*

- Figyelj, Ted! – érdeklődve nézett a szemembe – Ha belegondolunk, még csak egy-két hete találkozgatunk. És ebben a pár napban azért haladtak köztünk a dolgok.
- És úgy gondolod, lassítanunk kellene?
- Nem feltétlenül. Csak alig tudok rólad valamit.  Például hol születtél? Vagy mikor van a szülinapod? Az azért nem ártana. – nevettem.
- Lexingtonban és február másodikán van a szülinapom. – elmosolyodott – Szóval már lekésted. Te?
- Én is itt. A szülinapomat pedig már mondtam. Orvosnak tanulsz. Miért?
- Nem igazán tudom. Szeretnék valami nagyot alkotni, amivel segíthetek az embereken. Plusz érdekel az emberi test működése.
Órákig beszélgettünk a családunkról, a terveinkről és az olyan apróságokról, hogy ki melyik koktélért van oda. Aztán valamivel kényesebb témához érkeztünk.
- Neked nem én vagyok az első. – inkább kijelentette, mint kérdezte.
- Az attól függ.
- Bővebben? – mosolyán láttam, hogy érdekli, mit válaszolok. Igazából nem volt ínyemre ezt részletezni neki, de csak akkor várhattam el tőle, hogy őszinte legyen, ha én is az vagyok.
- 15 évesen csókolóztam először. – beleharaptam az ajkamba – Hát eddig volt egy barátom. Vele többször jártam, hosszabb ideig. És… – gondolkoztam, mit mondhatnék még -… ennyi.
Egész este beszélgettünk, aztán éjfél körül hazament.

*

Ted bejött a házba és köszönés nélkül letámadott. Megcsókolt, bár azt, amit ő csinált nem is igazán csóknak nevezném. Nekidöntött a falnak, a lábamat pedig a dereka felé húzta.
- Ted, ne!
- Miért ne?
- Ne most! 
- Már eléggé ismersz. – súgta fülembe, miközben beletúrt a hajamba.
-  Hát az biztos. – ellöktem magamtól – Ted, te tisztára meg vagy kattanva! Napok óta már csak rám akarsz mászni. És én egy ilyen perverz barmot nem akarok a házamban látni! Húzz innen! - kilöktem a házból, mielőtt bármit is mondhatott volna és bevágtam mögötte az ajtót. Felkaptam a telefonom és felhívtam Shelbyt. Gyorsan felvette.
- Shelby! Az a paraszt ma reggel tisztára letámadott! Most ezért nyomult itt egész héten? Még szerencse, hogy múltkor nem mentem bele.
- Mi? Most mi történt?
- Bejött, nem is köszönt, csak letámadott. Elkezdett csókolgatni, meg ölelgetni. Aztán mondtam neki, hogy hagyja abba és le se tojta. De legalább, már megtudtam, milyen is igazából.
- Tegnap beszélgettetek?
- Igen. És csak még jobban megkedveltem. De ma olyan bunkó volt.
- Nehogy úgy járj, mint Mattel. Bár…
- Bár?
- Ahogy én eddig megismertem, szimpatikus volt. Amúgy Jasonnal is összevesztünk ezen, hogy nem ismerjük egymást eléggé, pedig mi már több éve barátok vagyunk. Szerintem beszélj vele! Hátha, csak félreértés volt.
- Hát jó. – sóhajtottam – Egyébként holnap már kimegyek a lovardába. Sőt szerintem ma délután is.
- Nagyon helyes. Sok mondani és mutatnivalóm van. Jah, azt amúgy nem meséltem, hogy Jane felült militaryzni Rose-ra. És tegnap én is.
- És hogy ment neki?
- Nagyon jól, mondjuk egyszer majdnem felbukott Jane-nel, de megtalálták az egyensúlyt.
- Majd én is kipróbálom.
- Persze. Na jó, szerintem megyek, mert lovon ülök. Szia!
- Oké. Szia!
Bementem a szobámba és lezuhantam az ágyra. Tudtam, hogy beszélnem kellene Teddel, de nagyon haragudtam rá, szóval úgyis csak veszekedtünk volna. Úgy döntöttem kimegyek a lovardába.

*

A kocsimból kiszállva egyből a karámokhoz rohantam. Caligula és Jasmine kifutója egymás mellett volt.
- Sziasztok édeseim! – mondtam nekik.
A két ló egyszerre kapta fel okos fejét. Caligula mély hangon „hörgött”, hogy üdvözöljön, Jasmine pedig folyamatosan figyelt és amikor a közelébe mentem az orrával megbökte a hátam.
- Nekem is hiányoztál.
Leápoltam mindkettőjüket aztán felnyergeltem Caligulát. Jasmine ma pihent. Kimentem vele terepre. Amikor visszaértünk, leápoltam Rosyt, felszerszámoztam és kivittem az ugró pályára. Most nem voltam jó formában, ezért terepakadályokat még nem mertem vele ugratni. Egész szépen dolgozott, de úgy láttam nagyon kimerült.

*

Este kimerülten dőltem végig a kanapén. Bekapcsoltam a tévét. Valami valóságshow ment. Az egy tonna sminkkel megszépített szereplők éppen élet halál harcot vívtak, egy olyan kis semmiségen, mint, hogy ki meddig alszik reggel. Már éppen elnyomott az álom, amikor megszólalt a kaputelefon csengője. Odavonszoltam magam és beleszóltam a készülékbe.
- Ki az?
- Ted vagyok. – már készültem rá, hogy elbúcsúzom tőle és leteszem, amikor folytatta – Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam reggel, nem akartalak megbántani.
- Ez eszedbe juthatott volna előbb is… - nem szándékoztam megbocsátani.
- Egész nap hívogattalak, hogy bocsánatot kérjek, de nem vetted fel.
- Persze, hogy nem. Itthon maradt a telefonom.
- Elmentél valahova?
- Miért? Nélküled már nem is lehet?
- Ezt szerintem jobb lenne személyesen megbeszélni. Beengedsz?
- Nem. – az ablakon keresztül láttam Ted döbbent arcát, bizonyára nem erre számított.
- Akkor mi legyen?
- Még gondolkodom. – ezzel letettem a készüléket. Visszabotorkáltam a kanapéhoz. Újra csöngött kaputelefon, de már nem érdekelt.

*

Caligulával egy x-akadály felé tartottunk, amikor egy ismerős arcot láttam közeledni. Összevontam a szemöldökömet és tovább hajtottam a lovat.
- Evie! – hallottam Ted hangját.
Nem reagáltam rá. Mikor leérkeztünk az ugrásból, egy ügetésre váltottam.
- Evie! Érts meg!
Leállítottam Caligulát, hogy lejártassam.
- Mit értsek meg? Hogy önző vagy és csak le akarsz fektetni?
- Csak próbáljuk meg újra! Valld be, hogy jó volt velem! – Page és Jake a szomszédos pályáról figyelni kezdtek, de nem foglalkoztam velük.
Odaléptünk Calgulával.
- Igen, Ted, jó volt. – jegyeztem meg nyersen. Tényleg jól éreztem magam vele, ugyanakkor nagyon távol álltam attól, hogy megbocsájtsak.
- Akkor miért csinálod ezt?
- Mert nem érdekellek. Nem érdekel, hogy mit akarok vagy hogy érzek. Csak magaddal foglalkozol.
- Evie! Mostantól jobban fogok rád figyelni! És nem erőltetem, amit nem akarsz. Eddig is csak az volt a baj, hogy nem ismertelek annyira és nem tudtam, mire hogyan reagálsz.
- Látod, ezt mondtam. Egyátalán nem ismerjük egymást.
- És nem adsz esélyt arra, hogy ez változzon?
Elgondolkodtam. Mindig nagyon jól érzem magam vele. Bár nem tudhatom, miért, de mellettem volt, amikor szükségem volt valakire. Már eddig is képes volt arra, hogy bármilyen helyzetben mosolyt csaljon az arcomra. Azt hiszem, érzek is valamit iránta. És most azt mondja, meg akar ismerni. Egy próbát csak megér.
Kissé elmosolyodtam, de az eddigi hangulatom továbbra is megmaradt.

- Hatkor találkozzunk nálam.

*

Igazából én sem tudtam, mit akarok. Nem volt taktikám, vagy valami. Csak tettem, ami jónak tűnt. Most éppen arra készültem, hogy visszafogadom Tedet. Hatkor pontban ott állt a házam előtt. Most nem a távirányítóval nyitottam kaput, hanem kimentem én.
- Hát itt vagyok!
Elmosolyodtam. Ha jobban belegondoltam, eszem ágában sem volt elküldeni őt.
- Kezdjük újra!