Ötödik rész: Teljesen mindegy

ellenállsz-e vagy sem, mindig

ugyanaz a vége...

31-én reggel nyúzottan ébredtem. Fogalmam sem volt, mit kezdek az időmmel. Ma tőlünk nem ment ki senki síelni, de úgy döntöttem, megyek egyedül. Már nyolckor a pályán voltam. Tisztában voltam vele, hogy szenvedős nap elé nézek. Egyedül voltam a gondolataimmal. Olyan borzasztónak tűnt ez a hét. És még rosszabb volt, hogy nem tudtam ezen túllépni. Egész nap ezen rágódtam. Nagyon nem értettem mit művelek. Már rég el kellett volna felejtenem Tedet. De nem tudtam.

*

Este hat körül vergődtem vissza a szállodába. Eldöntöttem, nem fogok engedni Ted közeledésének. Nincs szükségem rá. Az pedig, hogy mit érzek iránta, nem számít. Úgyis el fog előbb-utóbb hagyni, akkor meg nem mindegy? Túl akartam lépni rajta. Este a bár hétkor nyitott. Mikor visszaértem a szobába letusoltam és hajat mostam. Becsavartam tincseimet és kiválasztottam a ruhám. Egy Juicy Couture miniruhát vettem fel, Miu Miu cipővel és Christian Louboutin táskával. A fülembe egy fekete, csepp alakú Monica Vinader fülbevalót akasztottam. Finoman felvittem egy kis alapozót és púdert. A szehéjamat natúr színekben festettem ki, a számra pedig élénk rózsaszín rúzst kentem. Fújtam magamra egy Nina Ricci parfümből. Kiléptem a folyosóra és beszálltam a liftbe. Lementem az első emeletre, ami a bár szintje volt.
- Oh, szia Shelb! - megláttam barátnőment az előtérben.
- Szia, Evie! Megyünk?
- Aha.
Beléptünk a terembe. A zene egyenlőre nagyon halkan szólt, de úgy gondoltam nem is veszik sokkal hangosabbra, hiszen most itt gyerekek is lesznek. Shelby elment, hogy beszéljen Kate-tel valamiről. Leültem egy üres asztalhoz. Az egész terem gyönyörűen fel volt díszítve. Tipikus francia, elegáns stílusban. Az alapszín a fali és az asztali díszítésen is a fehér volt, mályvával kombinálva. Minden asztalon ugyanolyan mályva színű rózsaszirmok voltak szétszórva, középen üvegvázában pedig fehér rózsa. Az egész inkább hasonlított egy esküvőre, mint egy szilveszteri buli helyszínére, de ettől függetlenül fantasztikusan nézett ki. Hirtelen egy lány hangját hallottam magam mellől.
- Jaj, szia Evie! - Jenna kétségbeesett arccal nézett rám - Kérlek segíts nekem!
- Jenna! - meglepődtem. Nem volt általános, hogy csak úgy tanácsot kérjen tőlem. - Mi a baj?
- Matt... - beleharapott az ajkába. Gondolom nem tudta, mondja-e.
- Mi van Matt-tel? - próbáltam kihúzni belőle a szavakat.
- Ugye én Page-dzsel lakom. Most. Matt meg Jake-kel és... - kezdett bennem összeállni a kép.
- És Matt azt akarja, hogy költözz át hozzá.
Bólintott.
- De nem tudom, hogy én ezt akarom-e. Nem tudom, készen állok-e rá. És nem ARRA gondolok, mert abba egyértelműen nem mennék bene. Hanem, hogy annyira közel kerüljek hozzá. Mert mégis összeköltözünk, ha csak pár napra is.
Fogalmam sem volt, milyen tanácsot adjak neki. Ezt neki kell éreznie, nem nekem tapasztalatból tudni. 
- És ugye te jártál Matt-tel.. Biztosan tudnád, mit akar most.
- Nem tudom. Matt nagyon sokat változott az elmúlt pár hónapban. Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de szinte nem is ismerem.
- Sejtésed csak van...
- Majd este figyelem. De szerintem nem lehet belőle nagy baj. Csak ne menj bele semmibe, amit később megbánhatsz!
- Oké. Majd még beszéljünk! - Ted leült mellém. Gondolom nem akart előtte ilyesmiről beszélni.  
- Oké.
Csodálkoztam, hogy Ted idejött hozzám. Úgy gondoltam biztos mérges. De talán nem volt az.
- Szia, Evie! - puszit nyomott az arcomra.
- Szia, Ted! - beljebb ültem, hogy ő is elférjen. Belül mélyen meglepődtem, hogy itt van és ilyen kedves, de nem akartam, hogy ezt észrevegye. Jenna arcán viszont lehetett látni, mit gondol.
- Hozol nekem egy Bacardit? - bólintott - Jenna kérsz valamit? - a mellettem ülő lányhoz fordultam.
- Valami narancsos alkoholmenteset.
- Oké.
Ted elindult a pult felé.
- Ti nem szakítottatok?
- De. De honnan tudod?
- Melletettek lakom. 29-én este az egész szint tőletek volt hangos. Ahogy a szauna is.
Felszissentem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hangosan veszekszünk.
- Szóval lehetett hallani mindent? - néztem idegesen a lányra.
- Nem. Csak, hogy kiabáltok.
Kicsit megkönnyebbültem. Nem lett volna felemelő tudni, hogy mindenki hallott mindent szóról szóra. Már így sem éreztem valami jól.

*

- Nem tudom. Kérdezd meg Kate-et. - motyogtam Shelbynek. Nem igazán értettem miért érdekli őt pont most, hogy kedden hány órakor indul a repülő, amikor ma még csak péntek volt. Shelby elindult az étterem felé. Láttam rajta, hogy ideges, de fogalmam sem volt miért. Elpakoltam a rúzsom a táskámba és amikor felpillantottam, Ted állt előttem.
- Evie! Meg kellene beszélnünk valamit! - ez már rosszul kezdődik. Felsóhajtottam.
- Mire gondolsz?
- Tudom, hogy szeretsz. - még rosszabb - És én is szeretlek. Újra kéne kezdenünk.
- Végeztünk Ted. - határozott voltam. Pedig nem voltam benne biztos, hogy ezt akarom. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit akarok. Ha csak rajtam múlna, hogy alakul a kapcsolatunk, biztosan visszafogadnám. De ez nem ilyen egyszerű. Nem tudom megbízhatok-e Tedben. Eddig is nagyon sokszor megbántott. És az emberek nem tudnak csak úgy varázsütésre megváltozni. Ahhoz sok idő kell. Ha megváltoznak egyátalán.
- Ne csináld már ezt. Tudom, hogy belém vagy esve, különben a múltkor sem fogadtál volna vissza.
- Ezzel nem mész semmire.
- Már annyi mindent kibírtunk együtt. Nem kellene egy ilyen apróság miatt szakítani.
- Nem emiatt szakítottam veled. Ez már az utolsó csepp volt a pohárban.
Felszisszent.
- Egyfolytában csak becsaptál, hogy "ne szakítsunk". De nem értél vele el semmit. És ne mondd, hogy nem tudtad, hogyan fogok reagálni! Ennél azért jobban ismersz.
Megfogta a kezem. Magához akart húzni, hogy megcsókoljon. Eltoltam magamtól és elfordultam.
- Evie! Ne hisztizz már! - hirtelen megcsókolt. Nem akart elengedni. Most mi van? Ez tényleg ennyire őrült? Nagyon ideges lettem. Nem csinálhatja ezt! Próbáltam lefejteni magamról a karjait. Nem engedte. Egyszerűen nem tudtam mit tenni. Kezdett nagyon irritálni a helyzet. Combon rúgtam a térdemmel. Elértem amit akartam.
- Te hülye vagy? - legbelül elnevettem magam. Ezt már hallottam.
- Mit képzelsz, majd csak úgy letámadsz?
- Ha akarom, igen. - úgyra felém hajolt. Ezt nem hiszem el! Pofon vágtam.
- Evie! - már nem figyeltem rá, csak visszamentem a terembe. Hihetetlen, hogy Ted így viselkedik. Ezt utáltam Mattben is. Legalábbis ez volt az egyik. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy csak így akarta megoldani a probémát, mert azt hitte, ez majd beválik. De nem vált be. A kapcsolatunk már annyira megérett a szakításra, mármint a végleges szakításra, de egyszerűen nem voltam képes tényleg elküldeni Tedet. És ezt ő is tudta. Ezért nem adta még fel. Kicsit talán jól is esett, hogy próbál megküzdeni értem, a módszerével nem értettem egyet. Bár azt sem tudtam igazán, mivel tudna meggyőzni. Talán ki kéne békülnöm vele... Nem tudom meddig fog ez így menni, de biztos nem sokáig. És akkor végleg elhagy. Mert ő nem olyan, aki csak úgy, bármikor visszakönyörgi magát hatszázadjára is, ha éppen úgy tűnik, visszafogadom. Egy idő után Shelby leült mellém. Nem akartam fárasztani a hülyeségeimmel, de ő észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Evie? Mi történt?
- Ted újra össze akar jönni velem. És nagyon gondolkodom rajta, hogy belemenjek.
- És? - felhúzta a szemöldökét. Biztos nem értette, hogy mit akarok ezzel mondani.
- És nem tudom, jól döntök-e. Nem tudom érdemes-e tovább folytatni, vagy csak az időmet vesztegetem vele...
- Evie, gondold csak át! Te mit mondanál magadnak? - Shelby nagyon jól tudta, mit mondanék. Azt, hogy fiatal vagyok, van még időm, ezért ha ezt elrontom sem vesztettem túl sokat... 
- Igazad van. - sóhajtottam.