1. fejezet: Kösz, nem!

Késésben voltam. Vagy legalábbis nagyon úgy tűnt, ha nem kapom össze magam most azonnal és rohanok ki a fürdőbe, hogy ráncbaszedjem szanaszét álló tincseimet, az autópályán száguldozva kell majd behoznom a lemaradást. Kezemben hajszártóval és egy körkefével vadul kapálózva végül sikerült, elérnem, amit akartam és már nem úgy néztem ki, mint egy szénaboglya. A sminkem is összedobtam gyorsan. Sőt, az összhatás egész jóra sikeredett, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire röpke tíz perc alatt. Még gyorsan bedobáltam a cuccaimat egy kis, bézs Paul&Joe táskába, majd a konyha felé vettem az irányt. Mikor beléptem az étkezővel egybenyitott helyiségbe, igen furcsa látvány tárult elém. Shelby üresen bámult maga elé a nyitott hűtőajtóra támaszkodva. 
- S, csukd be légyszi az ajtót, ha nem veszel ki semmit. - szóltam rá közömbös hangon, de az arc amit magam előtt láttam egyátalán nem hagyott hidegen.
Shelby hangomra megrezzent és tovább pakolászott a reklámszatyorba. Mozdulatai gépiesek voltak, arcakifejezése pedig aggasztóan ideges.
- Shel, jól vagy? - mellé léptem.
- Persze. - válasza nem volt valami meggyőző. 
- Biztos? 
- Igen, csak kicsit gondolkodtam, de semmi gond, jól vagyok.
- Rendben. Akkor gyere, induljunk, mert Kate-ék már várnak.
- Én nem megyek.
- Mi van? - bámultam rá kikerekedett szemekkel - Miért?
- Nem akarok találkozni Jason-nel.
Ne csináld ezt kérlek! Ismételgettem magamban. Borzasztó volt látni mennyire nem bírja Jason nélkül, ráadásul így, hogy Pete-tel szakítottak a helyzet egyre rosszabbodott. Persze tisztában voltam vele, hogy Pete csak egy Jason-pótlót és nem szerelmet jelent Shelbynek, de azért mégis csak jobb volt, mint ez.
- Shelby, már két hónapja szakítottatok, miért nem tudsz már a szemébe nézni?
- Nem tudom. Nem akarok mellette ülni, rá nézni, beszélni vele.
- Majd mindig mellettem ülsz, mással beszélsz és másra nézel. Na, gyere, a kedvemért.
Shelby végre megenyhült és vonakodva bár, de bólintott, majd követett a kocsiig.
- Indulhatunk? - kérdeztem meg még utoljára.
- Persze.
Kigördültünk a garázsból, majd az utcából is. Nem szólt hozzám, bizonyára most is Jason-ön és a vele való találkozáson merengett. Kezdtem tényleg aggódni miatta. Tudtam, milyen ha elveszítesz valakit, akit nagyon szeretsz. Emlékszem, mennyire nem bírtam Ted nélkül. Sóhajtottam. És most sem vagyok túl jól, annak ellenére, hogy elméletben együtt vagyunk. Mindenesetre ezt ügyesen eltusoltam magamban, nem akartam vele foglalkozni. Úgy döntöttem, ma este is inkább próbálom jól érezni magam, mint Tedre gondolni. 
A lovarda kapujában Matt és Jason vártak minket, nyilván Kate küldte őket segíteni. Leparkoltunk közvetlenül a bejárat mellett, és kiszálltunk piros terepjárómból. Baránőm exe zavartan mosolygott ránk, nem tudta, nézzen-e Shelbyre, szóljon-e hozzá, megtörve a hetek-hónapok óta tartó kínos csendet kettejük között. Úgy viselkedett, mint egy óvodás kisfiú, aki nem mer ránézni jóval idősebb szerelmére. Matt pedig igen jól szórakozott ezen, hatamas vigyorral a képén próbált úgy helyezkedni, hogy előbb utóbb egymás mellé kerüljenek. Gyilkos tekintettel meredtem rá, és alig észrevehetően odahajoltam hozzá.
- Gyerekes vagy! - suttogtam.
Halkan felnevetett, aztán elfordult, hogy köszöntse Shelbyt.
- Szia, Matt. - barátnőm tekintetével elég feltűnően kerülte Jasont - Milyen volt Florida Kenyával?
- Jól ment, ügyes volt. Nagyon sokat fejlődtünk szerintem ez alatt a két és fél hét alatt. Az edző csak velünk foglalkozott, tegnap elmentünk ott egy helyi versenyre. Minden akadály 130 cm volt, nagyon szépen ment, első lett egy hibaponttal, mert megcsúsztunk az időben. - végighallgattam újra, amit Matt tegnap este nekem is elmesélt.
- Na, gratulálok.
- Köszi.
- Segítetek bevinni, amiket hoztunk?
Jason bólintott, majd elvette tőlem az egyik méretes szatyrot, Matt pedig a másikat.
- Hát ez egy remek este lesz.
Shelby hangját hallottam magam mögül, miközben még a csomagtartóban kotorásztam, higy kivegyek egy kis kartondobozt.
- Eve, nem akarom ezt.
- Csak egy este. Gyere! - szabad kezemmel barátnőmé felé nyúltam és az istálló felé irányítottam.
A nagy épület mellett, az erdő szélén kialakított sütögetőhöz pakoltunk le. Hamarosan megjelent Kate, Cintivel persze, és  Stella majd a többi lovas. Jason és Tom tüzet raktak, Shelby Kate-nek segített, én pedig Joy-hoz és Laurához csatlakoztam, akik éppen a zöldséges nyársakat csinálták. Fura volt együtt látni az egész csapatot, hiszen mostanában mindenkit másfelé vitt az útja. Nem is tudom, mikor beszéltem utoljára Samanthával vagy Page-dzsel. Mondjuk az utóbbit nem bántam túlságosan. Mikor már mindent felszúrkáltunk a vékony botokra, kipakoltuk őket az istálló sarkán álló asztalra. Felvettem egyet és leültem Jane mellé.
- Szia, Jane!
- Jaj, szia, Eve! - mosolygott rám barátságosan.
- Felüljek holnap Caspira? 
- Nem kell, de azért köszi. Matt már lestoppolta. - nevetett - Idolt meg csak le kell sétáltatni, úgyhogy megoldom.
- Oké. Szólj, ha kellene valamit csinálni körülöttük.
- Hát lenne valami. Lesz október elején egy verseny, ahová nevezni akarom Idolt. Örülnék, ha el tudnál menni vele. 
- Elmegyek, persze. - elmosolyodtam - Imádom a kislovat.
- Akkor jó. Csak mi mennénk meg Matt Casperrel, Kate most nem tud jönni.
Bólintottam.
- Csak lassan kezdj el vele edzeni! 
- Oké. Szerdán kihozom.
Hosszasan beszélgettünk ezdőmmel, majd úgy tíz körül elment, hogy kimenjen Dave-ért a reptérre. Lassan a többiek is szétszóródtak. Kate elvitte lefektetni Cintit, Marcelláért és Pollyért jöttek a szüleik, Nathalie és Page is hazamentek, néhányan pedig kimentek a legelőre, hogy behozzák a lovaikat. Úgy gondoltam, legjobb, ha én is így teszek. A karcsú, sötétzöld oszlopokra szerelt lámpák sora közt sétáltam végig, kezemben Jasmine vezetőszárával. Mattet pillantottam meg a karámfalon ücsörögve.
- Te mit keresel itt? - mosolyogtam rá.
- Kenyáért jöttem. De rájöttem, hogy Gemma már bevitte. Te?
- Azt a dilis szépséget akarom összeszedni. - intettem Jassie felé.
- Hát az nehéz lesz. - felnevetett.
Valóban nehéznek bizonyult megfogni sárga kancámat, mióta úgy vélekedett, hogy az össze-vissza rohangálás-menekülés a közel hat hektáros legelőn kifejezetten jót tesz a gazdi idegeinek. Mindenesetre átmásztam a tölgyfalécek felett és finoman lehuppantam a száraz talajra.
- Jassie! - kiáltottam, elrejtve magam mögött a vezetőszárat. Eredetileg észrevétlenül akartan odalopózni hozzá, de ő már rég meglátott. Egyelőre nem mozdult csak nyugodtan állt és nézett rám. Lassan közelítettem hozzá. Amikor már alig volt köztünk fél méter, hatalmasat ugrott odalra és vidáman nyihogva odébbügetett. A hátam mögül Matt nevetésére lettem figyelmes.
- Neked csend! 
- Igenis! - nem fordultam hátra, de hangján éreztem, hogy még mindig szélesen mosolyog.
Újra lovam felé vettem az irányt. Jasmine bizonyára ugyanazt a technikát akarta alkalmazni, mint az előbb és akárhogy is sietettem, nem sikerült kézre kerítenem. A harmadik próbálkozás sem volt túl sikeres, csupán annyit értem el vele, hogy Jasmine most már nyakában lógó szárral rohangált. Amikor elindultam felé elkezdett vágtázni a legelő belseje felé, egyenesen a sötétségbe. Beletelt jó húsz percbe, mire magamhoz csalogattam. 
- Ne csináld ezt velem! - halk hangom elkeseredetten csengett. Jasmine fokozatosan hátrált. Már láttam rajta, hogy készül a menekülésre. Inkább megálltam és magamhoz hívtam. Pár óvatos lépést tett felém. Úgy éreztem sikerült, végre kiugrándozta magát, nem kell többet rohangálnom utána. De ekkor gyors szökkenéssel megkerült és továbbvágtázott. A sötétségben elveszett szemeim elől halovány alakja, ahogy egyre távolodott tőlem. Nagyot sóhajottam. Ekkor hangos füttyentésre lettem figyelmes a hátam mögül. Jasmine is meghallotta és kíváncsisága a hang irányába terelte. Laza ügetésben haladt el mellettem, nem figyelt rám, mintha ott sem lettem volna. Szinte megbabonázta a számára ismeretlen zaj. Odafordultam. Matt előtt állt és szép lassan odaséált hozzá, mindenféle kelletlen hang és mozdulat nélkül tűrte, hogy csapdába csalják. A srác lassan felrakta Jassie fejére a kötőféket, a fekete vezetőszárat pedig - amivel megfogni akartam - levette a nyakából és átakasztotta az egyik fémkarikába. Odasétáltam hozzájuk.
- Ez szép volt. - elvettem a kezéből a szárat és végigsimítottam Jasmine vörösesbarna nyakát - Úgy látszik, csak engem tisztel meg a kis játékaival.
- Ne aggódj, nem veled van baja. Engem imádnak a nők. - Matt fülig érő mosollyal a képén piszkosul jól nézett ki. 
- És még csak kicsit sem nagy az arcod... - féloldalasan visszamosolyogtam rá, hogy én is idegesítsem kicsit.
Mattel pár percig némán bámultunk egymás szemébe, amikor hirtelen föleszméltem és elkaptam onnan a tekintetem. Szerettem Mattet mióta megismertem. Volt idő, amikor bődületesen bele voltam zúgva, de amit most éreztem iránta nem volt több puszta baráti ragaszkodásnál. És nem akarom, hogy ő másképp gondolja. Abból nem sülhet ki jó. 
Amíg én magamban azon elmélkedtem, milyen módon tudassan ezt vele is, anélkül, hogy megbántanám, Matt Jasmine bal oldalához helyezkedett és felugrott a hátára. Kivette kezemből a vezetőszárat.
- Pattanj fel mögém! - rám kacsintott.
Hirtelen elöntött a bűntudat. Nem akartam elhitetni vele, hogy kettőnk közt újra lehet valami. Pedig lehetett volna. De engem valahol New Yorkban várt Ted. Tudtam, ő szeret - és nem csak úgy, mint egy régi jó bartáját -, és én is ugyanígy voltam ezzel. 
- Kösz, nem!
Matt nyilván észrevette, hogy valami megváltozott, mert elfordította a fejét, letörölve róla az eddigi mosolyt. Csendben sétáltunk vissza az istállóhoz, ezután elváltak útjaink.

*

Másnap Matt nem volt a lovardában. Ez nem volt meglepetés számomra, még mielőtt elutazott említette, hogy ma Jacksonville-be megy valami válogatásra. Ennek ellenére örültem neki. Reggel kezdésnek kihoztam Jasmine-t. Gyorsan leápoltam a kancát, aztán felraktam rá, a mélyzöld izzasztóra Kieffer túranyergét és egy hackamore-os kantárat. Lábaira szintén mélyzöld fáslikat tekertem. Utolsó simításként patáit bekentem vitaminos olajjal, majd kivezettem az istálló elé. Nyeregbe pattantam és kilovagoltam a farmkapun. Egy elhagyatottabb kis földút felé indultunk. Jasmine ma ijedős kedvében volt, úgyhogy biztos akartam lenni benne, nem futunk össze semmilyen kocogóval, vagy biciklis csapattal. Jó húsz-harminc percig sétáltunk az erdőben, majd a folyópart mellett kanyargó keskeny kis ösvényre irányítottam. Körbenéztem. A vízen egy vadkacsa család pihent, tollaikat felborzolva sodródtak a lassú hullámokkal.  Békés csend ült a tájon, mozdulatlan volt minden. Nem is csoda, hiszen alig múlt hat óra. Karomon végigfutott a hűvös szél, de már érezni lehetett, a felhők mögött megbúvó nap erejét. Magamban reménykedtem benne, hogy leglább így a nyár utolsó napjaira megmarad a jó idő, ki tudnám használni. Igazából mióta Ted pár állammal odébb költözött, én sem csináltam semmi érdekeset. Ami azért elég szomorú. Attól mert egy időre távol van, nem kellene, hogy megálljon az életem. Kezdtem afféle fogolynak érezni magam, annak ellére, hogy úgy odavoltam érte. És ez még kicsit idegesített is, hiszen nem igazán éreztem ezt kölcsönösnek. Talán ez volt az oka annak is, hogy most annyi világmegváltó ötletem támadt, rámtört az az ismerős "csinálnom kell valami nagyon érdekeset-érzés". Mivel Jasmine még a nyáron lesérült, idén már nem mehettünk versenyre vele, sőt az edzéseket is le kellett csökkentenem max ötven perc lépés-ügetésre. Caligulával sem álltunk túl nagy megmérettetés előtt. Monjuk egy-két kisebb helyi verseny szerepelt a naptárunkban, meg persze a Halloween-kupa, amit most a tavalyi karácsonyi lovas összejövetel helyett rendeztek. Örültem is neki, meg nem is. Sok értelmét nem láttam indulni, hiszen olyan játékversenyfélének ígérkezett, de ha így elképzeltem a sok jelmezes lovast, színes fáslis, festett szőrű lovaik hátán jó bulinak tűnt. Még nem tudtam, minek öltözünk majd, de biztos voltam benne, hogy addig kitalálok valamit. 
Hamarosan visszaértünk a lovardába, de még csak háromnegyed hét volt. Amint leszálltam a kancáról, odavezettem az egyik patamosóhoz. Levettem róla a kantárt, fejére élénk kék kötéfékjét csúsztattam. Kikötöttem, hogy le tudjam ápolni. Kicsatoltam a hevedert és leemeltem hátáról a nyerget, majd letekertem lábáról a fáslikat. Jasmine egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, úgy próbált helyezkedni, hogy ne kelljen a gyenge bal hátsóra nehezednie. Egy kis műanyagvakaróval áttdörzsöltem a testét, egy szőrkefével pedig lehúztam róla a port. Ezután kifésültem a sörényét és a farkát. Végül kikapartam a patáját. Közben Gemma elkezdte kiosztani a lovak reggelijét. Úgy láttam lovam is észrevette, ugyanis izgatottan felnyihogott. 
- Jól van, kislány, mindjárt ehetsz! - nevettem és puszit nyomtam az orrára. 
Kiakasztottam a karabínert a kis ezüst karikából és kezembe vettem a kötőfékjét. Bevezettem a helyére. Úgy döntöttem, kimegyek a büfébe reggelizni. Itt sem voltak valami sokan, csak Stella beszélgetett a pultnál Sallyvel és Tom ücsörgött egyedül az egyik bokszban. Kértem egy gyümölcssalit, és lehuppantam az egyik asztalhoz. Egyedül voltam, szóval hagytam, hogy elárasszanak a gondolatok. Ki akartam találni, mit csináljak holnap, de ötletem sem volt. Cali úgyis kint lesz egész nap a legelőn és Jassie-nek is szabadnapot adok a lába miatt. Lehet, hogy elutazom New Yorkba pár napra Tedhez. Bár sok kedvem nem volt hozzá, mostanában alig beszéltünk. Tudtam, ennek az lesz a vége, hogy szakítunk. Méghozzá elég hamar. Már nem is igazán reménykedtem az ellenkezőjében.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. A kijelzőn Nathalie neve jelent meg.
- Szia, Nat! - szóltam bele.
- Szia, Eve! Kint vagy a lovardában?
- Igen.
- Ki tudunk menni egy fél óra múlva együtt terepre? Beszélni akarok veled.
- Persze, ráérek.
- Oké, öt perc és ott vagyok. 
- Oké. - ezzel letettem a telefont és elind.ultam az istálló felé, hogy felnyergeljem Caligulát.

*

Unottan lézengtem a karámok között, nem tudtam, hogy használjam ki szabadidőmet. Általában itt találtam elfoglaltságot, de most valahogy senkinek sem kellett segíteni. Épp az istálló mellett mentem el, amikor egy nagy kék lószállító kamiont pillantottam meg, oldalán az egyik állatmentő szövetség logójával. Ahogy közelebb értem láttam körülötte Shelbyt, Kate-et és Larát sürgölődni. Odamentem. Lovakat vezettek le a  teherautóról, és már baátnőm mellett is állt egy sárga mén. 
- Mi ez a sok új ló? - megakadt a szemem egy pej kancán. Feltűnően sovány volt, kilátszott pár csontja, aminek nem feltétlenül kellett volna. Mégis volt benne valami plusz, valami fenséges. Első látásra beleszerettem. - Uhh, de gyönyörű.
Kate fordult hozzám.
- Evie, szeretnél foglalkozni Alexiával? Fel kéne hízlalni, kicsit átlovagolni, akár versenyezni vele. Mármint megpróbálni, hogy meg egy versenyen, ha nem jól, akkor marad tenyészlónak, nem kell vele küzdeni nagyon. Shelby, rád ugyanez vonatkozik.
- Én vállalom. - szólt.
- Én is. - elmosolyodtam. Örültem, hogy ezzel a lóval dolgozhatok együtt, még ha a sajátom nem is lehet.
Elvezettem a kancát az új istállóhoz. Már ki volt rakva egy lista az ajtóra a lovak nevével és a bokszok számával, hogy tudjuk, ki hova kerül. Bevittem Alexiát a bokszába, hagytam, hogy kicsit ismerkedjen új helyével. A másik istálló felé indultam, hogy áthozzam néhány dolgot, amire szükségem van. Felkaptam pár kefét, fésűt, egy patakaparót, vakarót, pataolajat. Hamarosan visszatértem a kancához. Alaposan szemügyre vettem. Sokkal jobb állapotban volt, mint a többi ló, nem voltak rajta sebek és úgy láttam nem rég patkolták. Órákig ápolgattam, mikor felszabadult a patamosó, lemostam, majd kivittem legelni. Annak ellenére, hogy úgy vettem észre, nem nagyon akar megbízni bennem, egész gyorsan összebarátkoztunk. Ebben biztos nagy része volt annak is, hogy majdnem az egész délutánt vele töltöttem. Négy óra körül úgy döntöttem, beviszem a helyére pihenni. Elköszöntem Caligulától, Jassie-től, majd bementem az öltözöbe. Gyorsan letusoltam. Felkaptam egy szaggatott Ksubi farmershortot, hozzá egy púderszínű Splendid inget. Ahhoz egy leopárdmintás Jimmy Choo övet vettem, cipőnek pedig egy barna Camilla Skovgaard platformszandált választottam. Végül táskámból elővettem a napszemüvegem és elindultam a városba.